Herczeg
András

Operatív vezető. Színház és film.

Több mint húsz éve vezetek produkciókat, az első olvasópróbától az utolsó díszletcseréig. Line producerként a költségvetéstől az adásba kerülésig kísérem a produkciókat.

2026 januárja óta a Radnóti Miklós Színház operatív vezetője vagyok. Három játszóhely, évi öt bemutató, kétszáz fölötti előadás. Előtte a Vígszínházban produkciós igazgatóként, illetve a filmgyártásban line producerként dolgoztam.

A munkám lényege ma az, hogy a bemutató napjára minden a helyén legyen. A díszlet, a stáb, az ütemterv és a költségkeret.

01

Produkciós tervezés

Évadterv, próbaperiódus, napi próbatábla. A bemutató napjától visszaszámolva, felelőssel és határidőkkel.

02

Költségkeret

A gazdaságosság nem a nagy bevétel, hanem a jól megtervezett és kézben tartott keret. Ami megmarad, abból lehet felújítás.

03

Rendszerépítés

Amit nem találtam meg készen, azt megépítettem. A Callboard ma bármely színház napi üzemét képes kezelni.

[ RÓLAM ]

A próbatábla mögött

A Radnóti Miklós Színház operatív vezetőjeként dolgozom. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy produkció teljes élettartamát felügyelem, az első lépésektől a bemutatón át a napi díszletcserékig és karbantartásig. Három játszóhely, évi öt bemutató, kétszáz fölötti előadásszám.

A napom a ház üzemeltetésének felügyeletével kezdődik. Délelőtt próba és próbatervezés, egyeztetés, este többnyire megvárom az előadás kezdetét, néha beülök újra megnézni.

2018-ig a Vígszínházban voltam produkciós igazgató, majd 2024-ig az UFA Magyarországnál line producer, ahol tv-sorozatok gyártását és fejlesztését felügyeltem. A színház megtanított arra, amit a film néha elfelejt: a stáb nem kiszolgáló személyzet, hanem az előadás egyik fele. Nincs olyan rendező és olyan sztár, aki egyedül színpadra állít egy darabot.

2026-tólRadnóti Miklós Színház, operatív vezető
2018-2024UFA Magyarország, line producer
2008-2018Vígszínház, produkciós igazgató

Amit mércének tartok

Hitelesség, önazonosság, koncepció. A szenvedélyem a hivatásom. A giccs az, ami a giccs kedvéért giccs, ízléses az, ami mögött valódi koncepció van. Ugyanez áll a poénra, a díszletre és a plakátra: ami nincs indokolva, az üres.

A szűkös keret nem nyűg, inkább kényszer a jobb ötletre. Egy üres tér is lehet nagyszerű színpad, ha van mögötte vízió. A vízió viszont önmagában kevés, ha nincs ott mellette a hogyan: a kivitelezés, a forrás, a határidő és a felelős.

Nem hiszek a főpróbahét szentségében. Aki a teljes próbaperiódusban tervezetten és fegyelmezetten dolgozik, annak nem kell az utolsó héten kapkodnia.

Ahogy vezetek

Magas sztenderdet tartok, és ugyanazt várom másoktól is. A problémát négyszemközt rendezem az érintettel, nem a háta mögött. Ha valami csikorog, közbelépek. Türelmes vagyok, de nem a végtelenségig.

Sokan úgy vélekednek, hogy kemény ember vagyok. Amíg valaki jól végzi a dolgát, nincs velem gondja.

Miért a színház

Ma minden tartalmat le lehet generálni a mesterséges intelligencia segítségével. Videót, hangot, arcokat. A színház az egyik utolsó hely, ahol valós emberek valós érzelmei valós közönséget érnek el, és ha csak egy estére is, de közösséget formálnak belőle. Ezt nem lehet AI-jal renderelni.

[ SZAKTERÜLETEK ]

Amiben otthon vagyok

Hét terület. Mindegyik mögött konkrét munka és tapasztalat.

Pálya: 2026-tól Radnóti Miklós Színház, operatív vezető. 2018-2024 UFA Magyarország, line producer. 2008-2018 Vígszínház, produkciós igazgató.

Évadterv, próbaperiódus, heti és napi próbatábla. A tervezett bemutató napjától visszaszámolva építem fel a menetet, felelőssel és határidővel. A heti próbatábla tájékoztat, a napi próbatábla kötelez, a kettőt nem szabad összekeverni.

A gazdaságosság nem az, hogy sok a bevétel, hanem ahogy a tervezett erőforrásokat tartod. Ha jól csinálod, marad is, és abból lesz jutalom, felújítás, rekonstrukció. Közpénznél a tiszta elszámolás nem óvatosság, minden számla mögött valós teljesítés áll.

Nem szeretek konfrontálódni, de ha a produkció rendje forog kockán, megteszem. Volt, akit elküldtem forgatásról vagy kiküldtem a színházból, és volt, aki mellé csak leültem, hogy a jelenlétem visszatartsa a kiborulástól. A hierarchia senkit nem jogosít fel arra, hogy mások méltóságát megsértse. A megalázás nem munkamódszer, a megfélemlítés nem ösztönző, a művészi cél nem lehet kifogás.

Három helyszín napi üzeme: nagyszínpad, próbaterem, külső játszóhely. Ami műszakilag elromlik, vagy bizonytalanná válik a működése, az estére előadást buktathat, tehát nem várhat holnapig.

A régi jegyeladási rendek mára kimentek a divatból, a kínálat viszont óriási és egyre nő. Egy kis művészszínház csak akkor nem vész el a zajban, ha másképp közelít a közönségéhez. A színház a közönségnek készül, nem a kritikának, még ha valamelyest függ is a kritikától.

Line producerként tv-sorozatok és reklámfilmek gyártását vittem. A forgatókönyv felbontásától a forgatási terv elkészítéséig határozott, céltudatos költségkontroll, empatikus stábszervezés. Ez a szemlélet hozta a színházi munkámba a napra pontos tervezést és az adatkövetést.

Excel-modell, majd webes rendszer, ma három alkalmazás éles használatban. Nem programozónak indultam, de a szolgáltatástervezés közel áll hozzám, a rendszert a saját munkámhoz építettem meg, de megfelelő jogosultságkezeléssel képes a teljes színházi működés lefedésére is.

[ CALLBOARD ]

Ezt a rendszert a saját munkámhoz építettem

Korábban a produkciós tervezés Excel-fájlokban és e-mailes levelezésben bonyolódott. A próbatábla kiment levélben, de senki nem tudta, ki nyitotta meg, ki látta a módosítást, melyik változat érvényes. Ma három párhuzamos alkalmazás viszi ugyanezt átláthatóan, közös háttéren, feladat- és ütközéskezeléssel, napi használatban.

Az esettanulmány

[ KAPCSOLAT ]

Kapcsolat

Produkciós tervezés, line producer, a Callboard: keress e-mailben.

kapcsolat@herczegx.com

LinkedIn